Csernus doki riportja rávilágított, hogy minden nap közelebb a vége! Illetve hogy változtatni, változni sose késő.
Miben is változott az életem, amelynek számomra fontos részeit nem engedem el? Nem makacs ragaszkodás, hanem mert nekem (!) jó.
Ez az időszak a maga kiélezett érzelmi helyzetével olyan gyönyörűen kiugrasztotta a nyulat a bokorból! Kiderült számomra, hogy ki is akar komolyan az életem része lenni?!
Tavasszal a túlélésre játszottam! Már inkább megragadok minden pici lehetőséget, hogy csináljak valamit! Bármit!
Nem voltam boldog a boldognak látszó mindennapokban. Erre kaptam egy akkora motivációt, hogy a szürke hétköznapoknak annyi is lett! Vannak hétköznapok, de színesek! És a szürkének is legalább ötven árnyalata van!
Azok a dolgok, amik én vagyok fontosabbak lettek! Ami biztosabb lett, hogy visszafelé nem kesergünk, hogy desz@r volt. Csak tanulunk belöle! Az akadály, a probléma (későbbiekben feladat) előttünk van. Azt kell megoldani!
Egy félig lezárt, bepánikoltatott világban is tudom csinálni a dolgom! Tudok, merek boldog lenni! (Ezért meg fognak kövezni)
Egy válás kellős közepén lévő ember hogy mer mosolyogni? Nem polgárpukkasztás. Ha kiásom a saját síromat, akkor az aligvárom volt feleségem lesz özvegy, nem pedig én elvált. (Remélem, olvassa!)
Beleálltam, hogy nem jó, ami volt. Hoztam mindenféle döntéseket. Kishijján teljesen elbuktam! De nem így lett! Elindult valami! Egy teljesen új élet a régi énemmel, a régi dolgaimmal. De ez más mégis. Nincs benne kényszer. Nem parázok, hogy meghalok. Mert ha paráznék, akkor is meg fogok halni! De nem most!
Régebben egy idős ember azt mondta nekem, hogy ő azért nem halt meg korán, mert jobban akar élni, mint amennyire tart a haláltól. Mennyire igaz!
Egy új blogban majd... Majd majd... Le fogom írni, honnan ered ez az életkedv.
Száz szónak is egy a vége! Hadd idézzem Pataky Attilát! "Nincs más út, Nincs visszaút! Csak előre! Higgyétek el!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése